YT Organic - шаблон joomla Окна

Korabeli cikkek: Országos középiskolás cselgáncs-bajnokság

 

Egyedülálló kezdeményezést vallhat magáénak a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium sportköre. Három év óta abban a sportágban biztosít versenyzési lehetőséget a középiskolás sportolóknak, amelyik a szó szoros értelmében az életre nevel, s jól szolgálja a sokoldalúan fejlett ember kialakítását.

A cselgáncs e honvédelmi szempontból is fontos sportág művelésébe tömegesen kapcsolódtak be a Verseghy tanulói. Jó versenyeredményeikkel vívták ki az. I. Országos Középiskolai Cselgáncs-bajnokság rendezési jogát. A rendezők az esemény jelentőségéhez méltóan készítették elő és bonyolítoitták le a bajnokságot. A Magyar Cselgáncs Szövetség vezetői, a résztvevők és a nézők egyaránt elismeréssel szóltak a rendezvényről. Ötvenkilenc középiskola mintegy kétszáz judosa lépett tatamira az első középiskolai bajnoki érmekért és a házigazdák kitettek magukért: a három korcsoport tizenkilenc súlycsoportjából a legtöbb, - számszerint négy - bajnokságot nyertek, továbbá hét második és kilenc harmadik helyezést értek el. A középiskolák közötti pontversenyben nagy előnnyel lettek elsők, s ezzel elnyerték a Magyar Cselgáncs Szövetség által felajénlott serleget, Valamint a Verseghy gimnázium igazgatójának, Hack Mártonnak - mint a bajnokság védnökének - nagydíját, továbbá otthon tartották a Verseghy sportkör vándorserlegét. A bajnokság jól szolgálta a fiatalok között a cselgáncssport népszerűsítését, - ez volt a szakemberek egybehangzó véleménye.

forrás: Néplap (1970)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés