YT Organic - шаблон joomla Окна

Sakk Palikám!

Történt anno - nem egyszer - , hogy a pártfeladatoknak és a politikai célkitűzéseknek megvalósítása és propagálása érdekében a volt igazgató úr Hack Márton maratoni - volt, hogy 2 napos - értekezletet tartott az iskola tanárainak.  Nem árulunk el vele nagy titkot, hogy ezek az értekezletek javarészt magnószalag jellegű sablonos, központilag kiadott normákat és utasításokat tartalmaztak, ami nem igazán ragadta magához a kollégák figyelmét.  Mivel abban az időben a csapból is ezek az eszmék folytak, így a többség ezeken az értekezleteken jórészt a "túlélésre" játszott. Voltak, akik szó szerint. Így történt meg, hogy az egyik alkalommal Pali bácsi néhány kollégájával együtt az ajtó mögé leülve sakkozásba kezdtek. 

Az "ellenfél" Baranyó Sándor festőművész, aki óraadó tanár volt akkoriban a Verseghy-ben. Mivel Pali bácsi igen jól sakkozott -hiszen a sakkozók edzője is volt - így Baranyó úr "segítőre" lelt Mészáros Vendel személyében. Sajnos a segítője sem volt a magaslaton sakkozást illetően, ezért a rosszul elsült tanácsai miatt kisebb vita alakult ki kettejük között. Az ebből adódó morgolódást még nem érzékelte a mondandójától teljesen átszellemült igazgató úr ,aki közben a téma végére ért. "Na kedves kollégák, szóljanak hozzá!" Eközben a külvilágtól teljes mértékben elszakadt Baranyó úr helyzetbe került és diadalittasan, hangosan felkiáltott: "SAKK Palikám!" Hatalmas nevetés tört ki a teremben és ezzel a lépéssel természetesen véget is ért a játszma. Már soha nem tudjuk meg mi lett volna a parti vége, de a történet legendássá vált és vállalhatóan üde színfoltja lett az akkori  -néha - igen monoton időszaknak.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés